Posted on

Elektromos Rokkantkocsik és elektromos mopedek

Bolero Hearthway Elektromos Rokkantkocsi

Cégünk több éve foglalkozik elektromos háromkerekűek vagy éppen négykerekű elektromos rokkantkocsik forgalmazásával. Sokaknak elengedhetetlen a mindennapi közlekedéshez mégis nehéz döntés erre a közlekedési formára való váltás.

Az évek elteltével az emberi test folyamatosan öregszik és mindemellett (ahogyan igénybe vesszük) a mindennapokban bizony az ízületek és szalagok egyaránt elhasználódnak. Ilyenkor lép fel az egyik sajnálatos öregkori jelenség: a mozgáskorlátozottság. Ebben az esetben kifejezetten segítségünkre lehet egy elektromos rokkantkocsi. Sokak már a megnevezésétől is idegenkednek ezért olykor használhatjuk a mozgáskorlátozottakat segítő elektromos jármű kifejezést is. Mindenesetre a lényegen nem változtat: A mindennapi mozgás szabadságát, hétköznapi rutinfeladatainkat ez az elektromos jármű nagyban segíti hiszen az önálló életet a mozgás korlátozottsága merőben akadályozza.

Ha úgy vesszük a KRESZ is segíti az elektromos mopedek használatát, hiszen nincsenek jelentős korlátok a közlekedésben való részvételéhez. Az elektromos rokkantkocsi legnagyobb sebessége nem haladhatja meg a legnagyobb 10km/h sebességet így a járdán történő közlekedése megengedett illetve nem kell hozzá jogosítvány vagy bukósisak.

Mindezek ellenére minden vásárlás előtt javaslunk egy állapotfelmérést a leendő felhasználójától. A fizikai korlátozottságán túl van-e esetleg egyéb akadály mely az elektromos rokkantkocsi gondtalan közlekedését akadályozná. Nem véletlenül, hiszen koncentrációt és figyelmet igényel forgalmas utcán vagy zsúfolt bevásárlóközpontban közlekedni vele.

Az általunk forgalmazott elektromos rokkantkocsik akkumulátorai rendszerint 12V-os rendszerben magasabb amperszámmal (36Ah, 50Ah, stb.) rendelkeznek. Ezáltal a mindennapos rugalmas használat biztosított. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy az elektromos rokkantkocsik akkumulátorainak gondozása épp oly fontos mint az elektromos kerékpárok esetében. Az elektromos rokkantkocsik akkumulátorát ugyanúgy óvjuk fagytól mentes helyen és ne hagyjuk teljesen lemerülni máskülönben az elektromos moped akkumulátorának élettartamát csökkentheti vagy szélsőséges esetben tönkre is teheti. Természetesen az ezzel kapcsolatos információkkal minden vásárlásnál ellátjuk a leendő tulajdonosát.

Vásárlás előtt érdemes felkészíteni a fogadó otthont és környezetét. Akadály mentesíteni, esetleg a szükséges helyekre (lépcsőkre) rámpát helyezni. Érdemes a bejárati kapu szélességét is megmérni de tapasztalataink azt mutatják a szabvány méretű kapukon az elektromos rokkantkocsik akadálytalanul tudnak behajtani.

A későbbiekben több cikkel is szeretnék foglalkozni (elektromos kerékpárokon kívül) az elektromos rokkantkocsik tudnivalóiról. Érdemes ezért visszalátogatni weblapjaink egyikére.

Javasoljuk nézzen szét aktuális elektromos rokkantkocsi kínálatunkban! Cégünk immáron 25 éve áll az Önök rendelkezésére! Házhoz szállítás saját teherautónkkal lehetséges! Minden esetben közvetlenül tőlünk történik az átadás helyszíni szaktanácsadással!

Ezzel kapcsolatban érdeklődjön bátran! Forduljon hozzánk bizalommal!